Köszöntjük őket valamint azokat, akik ma ünneplik születésnapjukat. Kérem térjenek vissza rendszeresen ide.

2009. március 15., vasárnap

2013-ig Szász Jenő az Magyar Polgári Párt elnöke és pont

Szombaton tartotta Gyergyószentmiklóson első kongresszusát a Magyar Polgári Párt. Miután a küldöttek többsége szavazati jogot adott a meghívottaknak is – amit a belső ellenzék szabályellenesnek minősített –, azok, akik fenntartásokat tápláltak Szász Jenő elnökségének megerősítése ellen, kivonultak a teremből.
A többszáz MPP-s önkormányzati tisztségviselő, települési tanácsos – akiket az elnökség meghívott az Országos Tanácskozásra –, szavazati joggal való felruházása várható volt, mert így Szász megvalósíthatta támogatói számának megtöbbszörözését.
Miután a küldöttek és a meghívottak egy része elhagyta a termet, a bent maradtak újraválasztották Szász Jenőt. Mandátuma négy évre szól.